Mint a Szülő-Gyerek-Tanár családi napot, az osztályok között megrendezett szendvics készítő és díszítő versenyt is október 13-án tartották meg. Nagyon jól sikerült és nagyon ötletes alkotások születtek minden csapattól, amit a zsűri díjazott is még aznap. Zsűri végül minden szendvicset különdíjjal jutalmazott.

A képek a szendvicsekről megtekinthetők az puskas.atlantico.hu weboldalon!!!!!!

Kresz verseny

Címkék: versenyek 2012

2012.10.23. 19:44

Iskolánkban idén is megtartották a Kresz versenyt. A verseny első részében idén is a felsős tanulók az osztályfőnöki órában kiadott kresz kérdésekre egy külön kódlapon válaszolhattak az általuk helyesnek gondolt válasz számát bekarikázva. A verseny második fele idén is biciklis akadályverseny volt, amelyen minden osztály jól teljesített.

Idén először tartott iskolánk az év októberének egyik szombatján az iskola tanulói és szüleik számára Szülő-Gyerek-Tanár családi napot az iskolánkban. Erre a programra október 10-én került sor. Nyolc órakor kezdődtek az első programok. 8-tól 10 óráig tartottak többek közt partizán és floorball játékokat, agyagozást, különböző kézműves programokat. 8-tól 11-ig tartott a Szüreti totó, ahol a szőlőművelésről és a borkészítésről lehetett kérdésekre válaszolni és új ismereteket szerezni. 8-tól 11-ig tartott szintén a társasjáték szoba. 10-11-ig tartott a kosarazás. A különböző sport és kézműves programok mellett több előadást is tartottak az intézményben, a stresszoldás, a gyógyító ásványok és a drog veszélyeinek témakörében. 11-től táncházat tartottak a tornateremben, mely után a program ünnepélyes lezárása és a Szendvics készítő és díszítő verseny (következő bejegyzésben bővebben) helyezett csapatait.A nap igen jól sikerült, már mindenki várra a következő ilyen alkalmat!


Képek később!

Zöld nap 2012

Címkék: versenyek 2012

2012.10.07. 14:28

"Kicsit" megkésve, de beszámolunk a 2012-es Zöld napról. Idén az alsósok, a korábbi évekhez hasonlóan a kerületben, a felsősök pedig a Naplás-tónál (a képen) tartották meg a minden évben megrendezett környezetismereti és ügyességi versenyt. Idén talán (legalábbis a felsősök számára) a verseny még izgalmasabban telt el. A szép és különleges környezet mellett több csapat a "véletlen folytán" messzebbre is eljutott a nagy térségben, s a minden csapatnak adott térkép ellenére.... eltévedtek. Ennek ellenére végül szerencsésen megérkezett minden csapat az utolsó állomására és a verseny igazán sikeresen lezajlott.  Az alsós Zöld napról több képet is láthattok az iskola webalbumában.

Becsengettek!

Címkék: 2012

2012.09.11. 14:37

Iskolánkban szeptember 3-án kezdődött a tanév, melyet idén is színvonalas tanévnyitó ünnepséggel kezdtünk meg. Fellépett a színjátszó szakkör, beszédet mondott az igazgató és persze bevonult  a sok kis első tanuló is, akik az óvoda játékkal teli világából csöppentek bele az iskolás életbe. A tanévnyitó után iskola gyűlés következett, melyben benne volt a minden év elején megtartott balesetvédelmi felvilágosítás. 

Azóta már egy hét eltelt és mindenki (valaki lassabban) de újra hozzászokott az iskolás életre, visszazökkent a boldog vakációs időkből.

2012. augusztus 12-én hivatalosan véget ért a XXX. újkori nyári olimpiai játékok, melyet négyévente rendeznek (1896 óta) és idén Londonban került sor erre a nagy eseményre. Több mint 200 versenyző ország vett részt ezen a megmérettetésen és nagyon figyelemre méltó eredmények születek, de mégis talán a legtöbb tapsot a magyarok érdemlik. A magyarok az olimpiai játékokon összesen 8 aranyat, 4 ezüstöt és bronzot szereztek, mellyel az olimpiai éremtáblázat 9. helyén fejeztük be a játékokat.

A blog és a vakáció...

Címkék: blog 2012 vakáció

2012.06.21. 23:19

 Szeretném tudatni mindenkivel, hogy a blog idén nyáron sajnos nem tud majd működni, pontosabban nem fog frissülni technikai okok miatt. Addig is mindenkinek ajánlom a

  Az iskola képtárát    

  mivel ott az iskolai nyári programokról folyamatosan kerülnek majd fel friss képek.

Évzáró 2012

Címkék: 2012 vakáció szünetek

2012.06.21. 23:06

Kitört a szünet!.PNGA mai nappal, 2012. június 21-én végleg befejeződött a 2011/2012-es tanév az idei évzáróval. Az idei évzáró is igényes volt, emellett pedig a legutóbbi évzárókhoz hasonlóan most is szépen kisütött a nap. A tanévzáró első részeként az első, majd a másodikos néptáncos osztályok felléptek műsorokkal, majd ennek végeztével az iskola előtt megjutalmazták a néptánctanárt egész éves áldozatos munkájáért. Ez után következett az iskolai színjátszó szakkör zenés produkciója, amit szintén tapsvihar fogadott. Ezek után kihirdették az idei Év tanuló címet viselő alsós és felsős diákok névsorát. Ezek után felolvasták a kitűnő bizonyítványt szerzett gyerekek neveit. Emellett persze díjazták azokat a szülőket, melyek a gyerekük osztályát egész évben folyamatosan támogatták, továbbá egy hetedik osztályos gyereket azért, mert egész éves munkával, korrepetálással "megmentett" egy tanulót a bukástól. Miután minden díjat, elismerést kiosztottak, az osztályok felvonultak a termükbe, ahol mindenki átvehette a bizonyítványát. Az évzáró végeztével megbeszélést tartottak az ebédlőben az augusztusi túrkevei táborról a szervező tanárok.

 Ezennel, mivel hivatalosan most ért véget az iskola, az előző poszthoz hasonlóan békés, élményekbe, boldogságban és vidámságban gazdag vakációt kívánok mindenkinek. 

Ballagás 2012

Címkék: ballagás 2012 ballagások

2012.06.20. 10:54

Puskás 2004-2012.PNGMint minden évben, idén is lezajlott az iskolánk ballagása. Az ünnepség nagyjából 11 órakor kezdődött, amire mist is rengeteg szülő volt kíváncsi. Idén a ballagási kórus szintén, mint tavaly, énekelte a két nyolcadikos osztály bevonuló dalát. Ezek után elhangzott Holdviola: Elindultam szép hazámból című dala és egy vers. Ez után pedig a ballagási kórus egy kicsit könnyedebb zenére énekelt és mozgott (X-faktor (döntősök): Szabadulj fel). Miután a kórus befejezte műsorát, az igazgató át adta a Puskás okleveleket és a díszokleveleket, az azokat kiérdemlő nyolcadik osztályos tanulóknak. Miután véget ért az oklevél átadás, a szülők és hozzátartozók köszönthették a szeretett, ballagó családtagjukat. Nem sokkal a köszönetek és virágátadások után az alsós osztályok, majd a felsősök kivonultak, hogy díszsor álljanak az osztályukba felvonuló ballagóknak.

Nagyjából mindenki egy óra felé hazatérhetett családjához és a ballagás elmúltával következett az, amire mindenki egész évben vár: a VAKÁCIÓ!

Boldog húsvéti ünnepeket!

Címkék: ünnepek 2012

2012.04.07. 13:02

Boldog húsvéti ünnepeket kíván a KispestiPuskás blog!

 

                    

                                                      

süti beállítások módosítása